chevron_right
Helyi hivatalos közlöny

HÁROM KIEMELT BEJELENTÉSSEL KEZDŐDÖTT A FEBRUÁRI ÖNKORMÁNYZATI ÜLÉS

0227 Sed Cl


Ma tartotta soros havi ülését Csíkszereda önkormányzati testülete. Napirend előtti felszólalásában Korodi Attila polgármester három, a város jövőjét meghatározó fejleményről számolt be: a helyi adók módosítását érintő kormányzati egyeztetések előrehaladásáról, az önkormányzatokat érintő országos reformcsomag kedvező változásairól, valamint a Hargita megyét érintő 150 millió euró értékű víz- és csatornahálózat-fejlesztési projekt aktiválásáról.

A tanácsüléssel párhuzamosan Bukarestben zajló kormányülésen a helyi adók kérdése is napirendre került. A polgármester elmondta, a délelőtt folyamán a kormányfő is hívta telefonon, mert vannak olyan kérdések, amelyekben nem értenek egyet, de közösen keresik a megoldásokat, és úgy látja, lesz előrelépés. Ehhez hozzájárult Csíkszereda, Gyergyószentmiklós és Székelyudvarhely közös fellépése, a három város együtt képviselte mintegy tízezer embernek a kérését, amelyet már több mint tíz napja Bukarestben benyújtottak. A tervek szerint jövő héten rendkívüli ülésen dönt arról a testület, hogy a törvényerejű sürgősségi kormányrendelet alapján hogyan módosítják a városlakók javára a helyi adókról és illetékekről szóló határozatot.

A második fontos téma az önkormányzatokat érintő átszervezési és reformcsomag volt, amely számos területen vezet be új szabályozásokat. Csíkszereda önkormányzata aktívan részt vett a szakmai egyeztetésekben annak érdekében, hogy a rendelkezések a helyi közösségek számára is valódi megoldásokat is jelentsenek. Az új szabályozás egyik lényeges eleme, hogy az önkormányzatok a jövőben hatékonyabban delegálhatnak közhasznú feladatokat saját cégeiknek anélkül, hogy minden tevékenységhez új vállalatot kellene létrehozni. A tevékenységi csoportok szerinti szervezés lehetővé teszi a rokon szolgáltatások összevonását, ami kevesebb költséggel és hatékonyabb működéssel járhat. A polgármester hangsúlyozta: a másfél éve zajló előkészítő munka országos szinten is érezhető hatásokat hozhat.

A napirend előtti felszólalás harmadik, egyben legjelentősebb híreként Korodi Attila bejelentette, hogy aktiválták a Hargita megyébe érkező, mintegy 150 millió euró értékű víz- és csatornahálózat-fejlesztési projektet. A beruházás Csíkszereda szécsenyi és csibai városrészei mellett Alcsík, Felcsík és Udvarhelyszék számos településén biztosít eddig nem látott mértékű infrastruktúra-fejlesztést. A projekt hivatalos aláírása a következő másfél–két hétben várható. A kezdeményezés előkészítése hét–nyolc éves munkát igényelt, amely során többször is újra kellett indítani a folyamatot. Mivel Csíkszereda többségi tulajdonosa a Harvíz regionális szolgáltatónak, az önkormányzat kiemelt felelősséget vállalt a projekt előmozdításában. A polgármester szerint „ekkora léptékű, önkormányzatok által kezdeményezett fejlesztés még nem valósult meg Hargita megyében, külön köszönetet ezért a Harvíz Rt. szakmai munkacsoportjának, valamint Tánczos Barna miniszterelnök-helyettesnek a közreműködéséért”.

Az év második rendes ülésén többek között arról döntött a testület, hogy a Hargitafürdőért Közösségi Fejlesztési Egyesület ügykezelésébe adja a hargitafürdői Csipike, Vallató és Szem forrásokat, hogy javítási és karbantartási munkálatokat tudjanak eszközölni, valamint a nemrég átadott tűzoltószertár egy irodahelyiségét és a közmosdóját is, működtetés céljából.

A Harvíz óriásprojektjéhez kapcsolódóan, a csibai vízház építése érdekében jóváhagyta a testület a kisajátítási eljárás elkezdését, emellett kulturális alintézmények – Csíki Székely Múzeum, Csíki Játékszín, Hargita Székely Néptáncszínház –, valamint a VSK Csíkszereda és a Csíkszereda Kiadóhivatal 2025-ös évi beszámolóját és a jelen évre vonatkozó tervét is.

0227 Sed Cl