chevron_right
Helyi hivatalos közlöny

ÚTLEZÁRÁSOK, PARKOLÓHELYEK A CSÍKSOMLYÓI BÚCSÚ IDEJÉN

Pelerinaj Conferinta

A zarándokok biztonsága érdekében Csíkszereda Önkormányzata idén is forgalomkorlátozást, a búcsú napján pedig – a már megszokott helyszíneken – teljes útlezárást rendelt el. Új intézkedésként külön parkolóhelyet jelölt ki a szekerekkel érkezők számára is, a szekerek ugyanis idén nem mehetnek ki a hegynyeregbe.

 

Az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú legfontosabb tudnivalóiról sajtótájékoztatón számolt be ma délben Korodi Attila polgármester és Tímár Sándor P. Asztrik kegytemplomigazgató.

A liturgikus program ismertetését követően Korodi Attila a szervezési kérdésekre tért rá.

A zarándokok által használt csíksomlyói útvonalakat május 26-án, pénteken 22 órától lezárják az autós forgalom előtt, majd a búcsús tömeg elvonulását követően fokozatosan felszabadítják. A helyi lakosok szombaton reggel 6 óráig, illetve szombaton 18 órától a lakcímük igazolásával már behajthatnak az utcájukba, de a búcsú napján csak a hatósági autók és a behajtási engedéllyel rendelkezők haladhatnak gépkocsikkal a következő utcákban:

•    Szék útja – teljes hosszában

•    Nagymező utca – teljes hosszában

•    Kissomlyó utca – teljes hosszában

•    Kájoni János utca – a Nagymező utcától az agyagfalvi eltérőig

•    Nagyrét utca – a Lukoil benzinkút melletti körforgalomtól a Szék útjáig tartó szakaszon

•    Taploca utca – a taplocai körforgalomtól a Szék útjáig tartó szakaszon

•    Márton Áron utca – a református templom melletti körforgalomtól a Szék útjáig tartó szakaszon

•    Hunyadi János utca – a temetőhöz közeli ideiglenes körforghalomtól a Szék útjáig tartó szakaszon

•    Haladás utca – teljes hosszában

•    Kertészek utca – teljes hosszában

Az autóbuszok parkolása idén is szervezetten, hatósági segítséggel történik. A nyugati irányból, Székelyudvarhely felől érkező buszok a Hajnal, az Akác, a Fürdő és a Baromtér utcákban, továbbá az ipari övezet északi részén, a Rét utcáról az egykori mészárszék felé vezető utcában is parkolhatnak.

A Felcsík, illetve a Gyimesek felől érkezők a terelőút két érintett körforgalmától a taplocai körforgalomig terjedő országútszakaszokon parkolhatnak.

A Háromszék irányából jövő zarándokbuszok a Brassói úton (a MIDA-tól az állomásig terjedő szakasz külső sávján) állomásozhatnak.

A Pálfalva felől érkező buszok a 4-es számú községi út mentén, a Csíkszentlélek irányából érkezők pedig a Szentlélek utcában és a mellékutcáiban parkolhatnak (a Hunyadi János utcától a város kijárata felé eső szakaszon.

Figyelembe véve, hogy a búcsú helyszínén a lovak és a szekerek jelenléte életveszélyes helyzeteket teremthet, idéntől a szekerek sem vonulhatnak fel a hegynyeregbe: számukra a csobotfalvi közbirtokosság udvarán, a Somlyó-hegy Fitód felőli lábánál (a Sutával átellenben), valamint a Kígyóspusztán jelöltek ki „parkolóhelyeket”.

„A vásárosok a tavalyi jól bevált rendszer szerint csak a búcsúhoz illő termékeket árusíthatnak, szervezett körülmények között. A Szék útjának javításával is sikerül hozzájárulnunk a kegyhely szebbé tételéhez, és felkészülten, búcsús áhítattól vezérelve várjuk a híveket” – fogalmazott Korodi Attila.


Térképek:

Forgalomkorlátozások

Autóbuszparkolók

Szekerek

Pelerinaj Conferinta