chevron_right
Helyi hivatalos közlöny

HAT CIVIL PROJEKTET VALÓSÍT MEG A VÁROS

Reszveteli Sajtaj

Csíkszereda városvezetése sajtótájékoztatón ismertette az első alkalommal meghirdetett csíkszeredai részvételi költségvetés támogatásra érdemesnek nyilvánított projektötleteit. Az elbíráló bizottság által kiválasztott hat projekt már ott szerepel a város beruházási listáján, és a közbeszerzési folyamatoktól függően idén vagy a következő év első felében valósulhatnak meg.

 

Az elbíráló bizottság döntése értelmében hét izgalmas projektötlet maradt versenyben a részvételi költségvetés első fordulójában, közülük pedig hatot támogatásra érdemesnek ítéltek meg június elején. Az önkormányzati testület a legutóbbi, júniusi soros havi ülésén elfogadta az ötletek felvételét a beruházási listára, Korodi Attila polgármester és Szikszai Tamás önkormányzati képviselő pedig ma sajtótájékoztatón ismertette az eredményt.

„Ezek az eredmények a városlakókat dicsérik: a civil kurázsit, a bekapcsolódást, hogy vállalták a részvételt, javasoltak és szavaztak. Végül hat projekt maradt, amely a városlakók tetszését is elnyerte, és a közigazgatási folyamatok szempontjából is helytállónak bizonyult. A részvételi költségvetést jövőre is megismételjük, és biztosak vagyunk benne, hogy az évente visszatérő, folyamatos megvalósítás további városszépítési tevékenységeket is eredményez” – fogalmazott Korodi Attila.

„A program tulajdonképpen nagyon jó közvéleménykutatás is volt, amelyből kitűnt a városlakók igénye. Voltak ötletek, amelyek nem illeszkedtek a részvételi költségvetés jellegébe, mégis nagyon hasznos visszajelzések voltak” – jegyezte meg Szikszai Tamás önkormányzati képviselő.

Csíkszereda Városháza a hat projektet legkésőbb 2023 első felében valósítja meg.

A támogatásra érdemesnek nyilvánított ötletek a következők:

  • Zöldövezetek és játszóterek kategória:
    • Kutyafuttató létrehozása (10 ezer lej): kutyafuttató kialakítása a Szív utca – Nagy István sétány – Temesvári sugárút kereszteződésében található zöldövezetben.
    • Hangszerpark a központi parkban (97 ezer lej): inkluzív tér létrehozása/berendezése a központi parkban.
    • Hóvirág játszótér (50 ezer lej): játszótéri elemek elhelyezése a Hóvirág utcai tömbházak között.
    • Központi parkbeli játszótér (80 ezer lej): a játszótér karbantartása folyamatos, ezért a bizottsági döntés értelmében új, összetett játszótéri elemmel bővül a központi park.
  • Oktatási, kulturális és sportinfrastruktúra kategória
    • Kerékpártároló (5 ezer lej): kerékpártárolók elhelyezése a Fenyő utca 9/A tömbháznál.
    • Calisthenics park (10 ezer lej): új elemmel bővül a Stadion utcában található Calisthenics park.

Reszveteli Sajtaj